2013. május 29., szerda

Szerencsére Adrián már jól van :) most már tényleg remélem hogy erre az évre ennyi volt a betegségből !
Újra megy a fejlesztés ezerrel, úgy néz ki sikerül itthonra is kapnunk egy gyógytornászt, már hétfőn le beszéltem várjuk hogy hívjon hogy mikor jön, nem kapkodják el az biztos

remélem olyan jön majd aki ért is a gyerekekhez vagy legalábbis tud majd vele bánni, itthon biztos más lesz majd a torna mint idegen környezetben.

3 hét múlva a korai fejlesztőbe is szünet lesz illetve július végéig tudunk csak menni a Dóri házba a fejlesztésekre, talán ősszel újra sikerül be jutnunk attól függ hány gyerek lesz!

De valószínű sikerül lovagolni menni, most tuti hogy 1-2 alkalommal megyünk aztán majd kiderül hogy milyen árakkal dolgoznak, mert csak az az egy dolog ami határt szab az elképzeléseimnek, a pénz!

úszásról még mindig semmi hír, nem tudom mi van már de olyan kellemetlen mindig hívogatnom, hisz tudom hogy "beteg" aki az úszást tartja és más nincs aki tudná vállalni Adriánt, de hát már január óta nem voltunk úszni! ez nagyon sok idő kiesés :(

Most még a bölcsire várok majd hogy vissza jelezzenek, nagyon szuper lenne ha össze jönne :)
most jöttünk meg a dokitól... a torka a bünbak :(
már köhög is....

vittem vízeletet, kértem hogy mindent ellenőrizzen fültől kezdve mindent...
nem akarom hogy ismétlődjön a februári sztori mert hasonlóan kezdődött és kórház lett a vége.

a doki tuti bolondnak és túl aggódónak néz de kit érdekel...


ami jó


feltettem rá a vizeletgyűjtő tasakot majd vissza a pelust kb 10 perc múlva jelezte hogy pisilt ilyen még nem volt és tényleg bele pisilt a zacskóba :)

ja és nem elfogultságból írtam eZt mert nem egyedül voltam így más is látta, hogy ez a gyerek igen is jelezte hogy pisi van


SZUPER!!!!!!
. felhúzza magát ülésbe :)2013-05-07 11:19 
 
http://www.youtube.com/watch?v=oWquUwmSQVg
 
Adrián beteg :( tegnap belázasdodtt alig akar enni szegényem nem tudom most megint mi a baj



2013. május 6., hétfő

az elmúlt napok nagyon zsúfoltak voltak :)

mivel is kezdjem :)

múlt héten voltunk a Szakértői bizottságnál, nagyon kedvesek voltak és 2 óra alatt lezavartunk mindent nem is kellett várnunk sokat a vizsgálatok között.

szóval ki akadtak hogy miért csak most mentünk, már akkor kellett volna mikor kiderül a baj... hát tök jó hogy senki nem szól nekünk semmiről, nem is tudtam hogy van ilyen bizottság, na mindegy.

Adrián mehet bölcsibe, van egy fejlesztő bölcsi de most tele van, viszont szeptembertől üresedés várható illetve ugyan ott nyílik egy családi napközi, ahova 3 sérült gyereket vesznek fel és napi 8 órában foglalkoznak velük a gyógytornától kezdve a Dévény tornán át az értelmi fejlesztésig minden lesz...
ez szuperül hangzik így most várunk hogy hova tudunk menni, sajnos vissza kell mennem dolgozni de akár hova nem adom be a gyereket illetve az egyéni fejlesztéseink továbbra is megmaradnak csak más időben lesznek.

A bölcsi vezetője szerint kell Adriánnak már a különlét legalább napi pár órára...

Voltunk a Szememfénye alapítvány felvonulásán is nagyon élvezi Adrián ezeket a programokat :)
mindenki kapott egy héliummal töltött lufit hogy majd együtt el kell engedni, Adrián úgy fogta a lufit mintha kötelező lett volna :D gondolom látta a többieknél :) neki rá kötöttem a babakocsira egyszer csak azt látom, hogy Adrián lufija repül az ég fele, valahogy kikötötte de hogy nem tudom :(
Voltunk az alapítvány által megrendezett majálison is ez egy egész napos program volt rengeteg állat, ugrálóvár, lovaskocsizás, zene tánc minden volt nagyon jól érezték magukat a gyerekek, Adrián össze barátkozott szinte mindenkivel és egész nap csak vigyorgott :)

annyira szereti az ilyen programokat és leköti nagyon jó :)

szóval eltelt a hét programokkal tele :)

2013. április 23., kedd

Megkaptuk az új időpontunkat a Tanulási képességet vizsgáló bizottsághoz.
jövő hét hétfő 8 óra....

már volt eddig 3 időpontunk csak mindig lebetegedett  Adrián.

Hát kíváncsian várom mi lesz, mit mondanak...
bejegyzésem2013-04-22 09:09
Mozgalmas hetünk volt :)

Kedden az értelmi fejlesztésen annyira kis ügyes volt :) a végén a fejlesztő pedagógus mondta, hogy ettől a héttől kezdve elkezdi tanítani Adriánnak a színeket, formákat.... mert ha kérdezett tőle színekem rá mutatott egyre, nem mindig találta el, de azt gondolja hogy ez már tudatos így neki látnak ennek tanulásának is :)

Majd megkaptuk a havi jelentést Adrián fejlődéséről:
A zeneterepeuta szerint nagyon szépen figyel, ha épp nem fáradt jól lehet vele dolgozni 90%-ban jó írányba fordítja a fejét ha hangokat hall és ez mindkét fülére így van, tehát jó a hallása és a figyelme is :)
Ő is elkezdi vele a tudatosabb mozgást, 2 mondókát fognak tanulni amire mindig ugyanaz a mozgássor lesz.

a gyógypedagógus jelentése:
Adrián sokkal oldottabb, aktívabb, ha számára érdekes a feladat azt képes kitartóan gyakorolni, figyelni rá.
Ha nem fáradt végig mosolyogja a fejlesztést, a szívacson bátran változtatja helyét, forog, követi szemével, testével a tárgyakat, játékokat.
Labdát abszolult tudatosan vissza gurítja, meglöki, addig forgolódik még el nem találja.
Van 2-3 kedvenc mondókája, melyet hangadással kisér, nagyokat kiált közben.
Megismer, szívesen vesz részt a közös munkában, azt gondolom a komolyabb előre lépés innentől várható.

na hát ennek nagyon-nagyon örültem!!!!!

A múlt héten minden tornán meg is dicsérték, biztos érezte a tavasz jöttét és energiára kapott!!!

Pénteken a gyógytornán a mászás gyakorlása közben elé tettünk egy labdát, ha már úgy is tudatosan gurítja, kipróbáltuk és láss csodát a lbada hatására mindkét kezét tette széepn előre, a BALT is!!! igaz azt volt hogy nem sikerült úgy ahogy kellett volna de beindult sokkal többet használja a bal kezét is már, már avval is fog nyúl vele szuper ügyes!!

Most már csak azt kéne elérni hogy meg tudja magát tartani mert fejben már sikerül neki írányítani persze még lassan de sikerül és ez a lényeg...
úgy hogy most a törzs erősítésére kell rá menni....

Szombaton jött a járás-képesség vizsgálótól a szakértő aki le ellenörizte Adriánt, hogy valóban nem tud járni, önállóan enni, öltözni mivel csak így kaphatjuk meg a kiegészítő ápolási díjat...
8-10ezer ft-ról van szó nem többről és már januárban be adtam....talán május végére lesz belőle valami...
így húzni az időt hihetetlen...

elakartunk az nap menni mert olyan jó idő volt, erre bejelenti a nő hogy jön 2re , így nem mentünk gondoltuk majd délután elmegyünk fagyizni, játszóterezni, na 6 után ide is ért, így nem mentünk sehova!

:(
voltunk a gasztrós doktornőnél, meglepően kedves volt :)

meg dícsérték Adriánt hogy nagyon kis ügyes :)
és teljesen jók a méretei, nem sovány pont jó!

egy szóra meg is kaptuk a javaslatot a tápszerre, mondta is a doktornő már előbb kellett volna a sok torna miatt hisz kellenek a vitaminok, a fehérjék hogy az izmai nővekedni tudjanak....

remek nem tudom miért van körülöttünk 10 orvos is ha egyik sem mondja hogy létezik ilyen tápszer...

a lényeg hogy most már tudjuk és eszi is Adrián :)

ma lesz neki gyógypedagógiai foglalkozás, gyógytorna, kutyás terápia ez csak pár perc és zene terápia ...